Hajnali egy elmúlt. Ébren vagyok. Ébren, mint minden kedden, ébren, mint minden este, ébren, mint általában. Hogy fárasztó-e? Nem tudom. Erre még sosem tudtam figyelni. Elég erőmbe került, hogy nyitva tartsam a szemeimet, és várjam, hogy a szemben lévő házban kialudjon a villany.
És kialudt. Látom a sötétséget. Már csak egy ablakban világít a lámpa. A legfelső emelet jobb oldalán. De azt hiába várom, nem fog elaludni úgysem. Valaki talán épp a függöny mögött ül és az én ablakomat lesi, ahogy én az övét, és arra vár, hogy megszűnjön a fény. Hiába.
Nálunk már mindenki alszik. Apa, a horkoló, Anya, a horgoló, Macskakaja, az éhes aranyhal, és Tücsök, a húgom. Tudom, mert láttam őket. Tücsök a kispárnáját fojtogatja, Anya fáradtan kinyúlva hever Apa mellet, a halam meg az akvárium mélyén vár egy szebb napra. Minden este ez van. Olyan nyugodt ilyenkor minden. Szeretem hallgatni a ház zaját. Egy tízemeletes tetején van a lakásunk, körpanorámával a városra. Szemben velünk egy újabb épület van, két emelettel magasabb a miénknél, és a lakók jóval később fekszenek le, mint mi. Igaz, hogy a mi ablakainkat innen nem is látom. Jó dolog figyelni és hallgatni. Rengeteg dolgot megtudhatsz a világról. Azt például tudom, hogy hetente nyolcszor hangzik fel a mentő és hatszor a rendőrautó szirénája. Olyankor mindig keresztet vetek. Nem szeretnék egyik járműben sem utazni, és félek, hogy egyszer valaki olyat látok beszállni az egyikbe, akit ismerek és szeretek.
A szomszéd házban a legfelső szinten van két erkély. A lakók, akik bérlik a helyet, nem használják túl gyakran, ilyenkor éjszaka viszont mindig kint ül egy sötét alak, és cigarettázik. Nem tudom, ki ő, nem tudom, miért ül ott, de minden este azt figyelem, ahogy a csikkek hullanak alá a korlátról. Három szálat szív el minden nap. Se többet, se kevesebbet. Nem lehet túl idős, mert amikor a szirénát halljuk, úgy ugrik fel ültéből, hogy abba egy reumás már belerokkant volna. Sokszor gondoltam már rá, mi lenne, ha átrepülhetném a minket elválasztó ötven métert, leülhetnék mellé és beszélgetnénk. De nem tettem meg soha, ugyanis nem nőttek szárnyaim.
Holnap iskola. Aludnom kéne. Karikásak lesznek a szemeim.
Anya felkelt vízért. Még egy utolsót kipillantok az ablakon, és látom, hogy a dohányos éppen végez a mai utolsó szál cigarettájával. Kihuny a fénye, én pedig lefekszem az ágyamba és elalszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése