Bangles Manic Monday

2011.11.15. Kedd, 01:30:32 Dávid

Még soha nem írtam egy sort sem. Ez az első. Nem valami jó a helyesírásom, a tanáraim szerint pedig egy elsős szintjén állok, már ami a fogalmazókészségemet illeti. Na nem baj. Nem is fogok belőle rendszert csinálni. Ez a telefonon írogatós dolog amúgysem az én műfajom. Ahogy más egyéb műfajok sem az én műfajaim.

Feltűnhetett, hogy éjfél is elmúlt. Mármint nektek, akik nem olvassátok, amit nem teszek fel a hálóraJ... Budapest tetején élek, kezemben egy őskövülettel, amit egyesek telefonnak, mások, akik szőkék, telónak vagy telcsinek hívnak. Mint például a barátnőm, Lau is. Engem pedig kiver a víz, amikor „rámcsörög”, és pusszcsi szercsi mókuskám-stílusban gügyög a telefonba. A TELEFONOMBA. Ami nem teló, és nem is telcsi. Na szóval, vagyok én, aki nem tudja, mit csinál egy IQbomba oldalán, meg van ez a hely, amit úgy hívnak, Paradicsom, és egyébként ha ilyen a Paradicsom, akkor inkább a Pokolba mennék. Ezek vagyunk mi, egy határozottan csúcsformában lévő páros, én csak így pőrén, lazán, megfelelően kigyúrva és bezselézve, és nem is kívánhatnék szebb helyet, mint a Dog alagsora. A Dog nem más, mint életem másik fő helyszíne, és nem mellesleg két kilométeres körzetben a legjobb disco. A pincéje pedig csak az enyém. Ja, és persze a bandáé, akik ide jönnek kiheverni a Dog fullasztó klímáját. Vagy az alkoholt. Ebben nem vagyok biztos, ugyanis egyszer sem voltak még elég józanok ahhoz, hogy kikérdezzem őket a témáról. Amit amúgy nem is tennék, hiszen az öcsém is közéjük tartozik, aki, bár nem nagyobb, mint én és nem is erősebb nálam, de azért ahhoz elég jó a baráti köre, hogy a szart is kiverjék belőlem, ha úgy tartja kedvük.

Szóval most a Paradicsomban dekkolok, amíg a szüleink válása el nem rendeződik, akkor meg nem tudom, mi lesz. Apám nincs túlzottan oda az ötlettől, hogy nála lakjon két problémás, trehány kölyök, anyám meg még az egy kamasz fiú elhelyezésétől is agyérgörcsöt kap, ha csak felmerül, nem hogy mindkettőnket magához vegyen. Amíg együtt voltak, még megvolt az a jó szokásuk, hogy fenntartanak egy lakást, ahol elméletileg laktunk, most viszont azt sem tudom pontosan, hova vagyok bejelentve. Anyám új pasija nem igazán spannolt le velem, az öcsémet meg, ha tehetné, megfojtaná egy kanál vízben, és még csak nem is lenne bűntudata utána, úgyhogy átcuccoltam ide, és amíg nincs fagy, elleszek. Attól eltekintve, hogy a tíz helység közül, ami nincs még totál lelakva, csak három üres, és hogy a fűtést a felettem lévő épület szellőztetőcsöve, a melegvizes cső és a rozsdás kazán jelentik, egészen oké a hely. Lau nem járt itt soha, ha látná, kiakadna és szedné a tízcentis tipegőjét, az biztos. Ha nagyon elegem lesz, lehívom majd, hadd szörnyülködjön egy kicsit. A szobám, már ha lehet egyáltalán ilyet mondani, otthonosabb, mint az előző, ami egy rendes lakás rendes alagsorában volt, fűtve és világítással. Nem halok éhen, mert minden délután és este a Dogban dolgozok csaposként, és ez elég majdnem mindenre, mivel az überszuper albérletem hogy is mondjam... freeware. A mobilom számlája apámat érinti csak, mert azt hiszi, az egyik tenyészkancájához tartozik a számom, és havonta megdob egy kisebbfajta vagyonnal, amit én lelkiismeretesen le is fogyasztok.

Holnap suli. Mert hogy suliba járok. Konkrétan harmadikas gimnazista vagyok. Ami király. És most fogom a harmadikas gimnazista fejemet, és kikapcsolom a telefont és elteszem magam holnapra.

2011.11.15. Kedd, 01:36:53 Lila

Hajnali egy elmúlt. Ébren vagyok. Ébren, mint minden kedden, ébren, mint minden este, ébren, mint általában. Hogy fárasztó-e? Nem tudom. Erre még sosem tudtam figyelni. Elég erőmbe került, hogy nyitva tartsam a szemeimet, és várjam, hogy a szemben lévő házban kialudjon a villany.

És kialudt. Látom a sötétséget. Már csak egy ablakban világít a lámpa. A legfelső emelet jobb oldalán. De azt hiába várom, nem fog elaludni úgysem. Valaki talán épp a függöny mögött ül és az én ablakomat lesi, ahogy én az övét, és arra vár, hogy megszűnjön a fény. Hiába.

Nálunk már mindenki alszik. Apa, a horkoló, Anya, a horgoló, Macskakaja, az éhes aranyhal, és Tücsök, a húgom. Tudom, mert láttam őket. Tücsök a kispárnáját fojtogatja, Anya fáradtan kinyúlva hever Apa mellet, a halam meg az akvárium mélyén vár egy szebb napra. Minden este ez van. Olyan nyugodt ilyenkor minden. Szeretem hallgatni a ház zaját. Egy tízemeletes tetején van a lakásunk, körpanorámával a városra. Szemben velünk egy újabb épület van, két emelettel magasabb a miénknél, és a lakók jóval később fekszenek le, mint mi. Igaz, hogy a mi ablakainkat innen nem is látom. Jó dolog figyelni és hallgatni. Rengeteg dolgot megtudhatsz a világról. Azt például tudom, hogy hetente nyolcszor hangzik fel a mentő és hatszor a rendőrautó szirénája. Olyankor mindig keresztet vetek. Nem szeretnék egyik járműben sem utazni, és félek, hogy egyszer valaki olyat látok beszállni az egyikbe, akit ismerek és szeretek.

A szomszéd házban a legfelső szinten van két erkély. A lakók, akik bérlik a helyet, nem használják túl gyakran, ilyenkor éjszaka viszont mindig kint ül egy sötét alak, és cigarettázik. Nem tudom, ki ő, nem tudom, miért ül ott, de minden este azt figyelem, ahogy a csikkek hullanak alá a korlátról. Három szálat szív el minden nap. Se többet, se kevesebbet. Nem lehet túl idős, mert amikor a szirénát halljuk, úgy ugrik fel ültéből, hogy abba egy reumás már belerokkant volna. Sokszor gondoltam már rá, mi lenne, ha átrepülhetném a minket elválasztó ötven métert, leülhetnék mellé és beszélgetnénk. De nem tettem meg soha, ugyanis nem nőttek szárnyaim.

Holnap iskola. Aludnom kéne. Karikásak lesznek a szemeim.

Anya felkelt vízért. Még egy utolsót kipillantok az ablakon, és látom, hogy a dohányos éppen végez a mai utolsó szál cigarettájával. Kihuny a fénye, én pedig lefekszem az ágyamba és elalszom.